FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH FM5-FM4 szinkronbajnokság

Tartalomjegyzék

 

 

 

Látva, hogy az utóbbi időben a weblapon is elég rendesen megoszlott az Fm4-es, és az Fm5-ös tábor, kitaláltuk ezt a bajnokságot. Arról van szó, hogy mindkét konzolon (szinkronba) rendezzünk nektek, egy bajnokságot ugyanazzal az autóval, és ugyanazokon a pályákon.

Eredetileg egy csapatbajnokságnak indult. Minden Fm4-es nevező kapott volna maga mellé egy Fm5-ös versenyzőt, és külön-külön is és egyben is vezettük volna az eredményeket. Remélve, hogy ezzel egy kicsit beindul a két tábor közt a kommunikáció, és az érdeklődés.

Azonban a szeptember 5.-i magyar megjelenés elég rendesen felborította az erőviszonyokat, és ezzel vele együtt a terveinket is. Mivel jelen pillanatban több nevezőre van kilátás az Fm5-ös vonalon, a csapatbajnokságot már nem merjük érdemben meglépni. Ellenben a szinkronbajnokság megrendezésének nem láttuk akadályát.

 

Vasárnaponként, 18:15-kor lobbi nyitás, 18:30-kor időmérő. Pici szünet, majd felolvassuk a rajtrácsot, és rajtolunk.

 

Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag megadásával lehet! A nevezés mindenképp az oldalon való regisztrációhoz kötött! (Nevezés esetén győződj meg róla, hogy a lobbivezetőt felvetted a barátlistádra, különben nem tud behívni!)

Nevezési határidő: 2014.09.20. 20:00-óra

 

Figyelem! Csak egy lobbit indítunk! Ennek értelmében a nevezéseket max. 16 fő erejéig tudjuk elfogadni (utána tartaléknak lehet jelentkezni és ha valaki visszamondja a nevezését, vagy nem tud megjelenni és a következő futamig sem jelzi indulási szándékát, akkor automatikusan kiesik)!

 

Időmérő: Az időmérőn a megszokott módon állórajttal indulunk és 10 percig tart, melynek leteltével az aktuális gyorskörödet még befejezheted, de új körbe már nem kezdhetsz bele! Az időmérőn szimulációs törés lesz!

Első Futam: A futamot felvezető kör után állórajttal kezdjük, és kötelező boxkiállás nincs!

Második Futam: A futamot felvezető kör után állórajttal kezdjük, az előző futam eredményei alapján fordított rajtráccsal, kötelező boxkiállás nincs! Az időmérőn és, a versenyen is szimulációs törés lesz bekapcsolva.

 

• Fékezés: TETSZŐLEGES / Fékrásegítés TILOS!/
• Kormányzás: TETSZŐLEGES / rásegítés TILOS!/
• Menetstabilizátor: KI
• Kipörgésgátló: KI
• Sebességváltás: TETSZŐLEGES
• Ajánlott pályavonal: TETSZŐLEGES
• Sérülés szintje: szimuláció

 

 

 

Többen jelezték az FM5-ös vonalon, hogy az autó menettulajdonsága lényegesen jobb lesz egy pár alkatrész beszerelésével, ami ugye magától értetődik. Annak érdekében, hogy a bajnokság jó hangulatban menjen le, a staff engedélyezte az általatok először kért alkatrész, a "verseny differenciálmű" beszerelését! 

Platform and handling:

Brakes: race

Spring and dampers: race

Front anti-roll bars: race

Rear anti-roll bars: race

Weight reduction: Race

Tyres and rims:

Tyre compound: race

Drivetrain:

•Differential: race

 

 

 

Bármilyen versenyfestés készíthető, viszont az autóknak tartalmazniuk kell a kötelező matricákat: FRH matrica, FRH rajtszám, Securitas logó, Staff Team és Racers For Race logók! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra! A matricák VOALA HUN kirakatából letölthetőek!
Keresőbe írjátok be a Creator nevét: VOALA HUN - Videós segítség itt: http://youtu.be/pNwnft83wqc

 

A bajnokságon az OVÁSZ-ban foglalt pontozás lesz érvényben. 

 

A Staff Team Bt felajánlásával, kisorsolásra kerül egy darab 3 havi live gold előfizetés azok közt akik mind a 4 hétvégén rajhoz állnak!

Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata (OVÁSZ) érvényes a teljes Bajnokság alatt! Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi!

 



1.   FRH Crazyman (lobbivezető)

2.   jiigsaw1974

3.   IceSanyi

4.   Zsozsa

5.   KennieC

6.   lacamester

7.   Supermoto35

8.   IamBulika

9.   X Kicsi X

10. Lemur38

11. lipixbox

12. Fusy0N1337

13. liszkai

14. HUNXxDizZeExX

15. L4NC3L0T 76

16. CoolG84


Tartalék:

+   Csobad

 

 
 
 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!