FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH WTCC 2013

Tartalomjegyzék

WTCC 2013

Kezdjük az évet egy szuper Bajnoksággal!

Sunset Eredmények!

 

 

A WTCC Bajnokság lezárult.

Azt kell mondjam, hogy nem igazán volt még ilyen Bajnokságunk, ami ennyire megosztotta volna a csapatot. Rengeteg kritika érte az egész bajnokságot, és ami számomra furcsa hogy ezek a kritikák java része a nevezések után jött, holott a verseny feltételeket mindenki elolvasta és azok tudatában nevezett.
Aztán elkezdődtek a visszalépések a versenyről. Amit meglepődve néztem, de senkinek nem fogunk könyörögni, hogy velünk versenyezzen és megtiszteljen bennünket jelenlétével. Az ilyen lépéseket nyugtázzuk és tovább lépünk, maximálisan arra koncentrálva, hogy akik maradnak és versenyezni szeretnének azoknak semmiben ne legyen hiány.

Amikor küld valaki egy versenyötletet, akkor azt átolvasom és egyből jelzem neki a kritikus pontokat amitől érdektelen lehet vagy befulladhat. Mindenkinek megmondtam mindig a véleményemet és akárki akármit mond, még soha egyetlen bajnokság sem ment ki úgy ahogy elküldték (egy az egyben). Mindig van rajta alakítani való, és vannak hiányos pontok. Aki kitalál egy bajnokságot azok órákat töltenek teszteléssel, ötleteléssel. Aztán hozzám kerül és én rávilágítok még a további problémákra. Ők újból átdolgozzák, csiszolgatják, aztán megint átbeszéljük, és újra, és újra. Ameddig nem érezzük úgy hogy oké, essünk neki, és még ekkor is lehet benne olyan amire nem gondoltunk.
Mindent összeszedni, képszerkesztések, bannerek, beharangozók, videók, feltöltések, cikkszerkesztések, nevezések feldolgozása, lobbi beállítások tesztelése-véglegesítése, majd a futamok levezénylése, stb.
Majd a futamokat követően az eredmények dokumentálása, feldolgozása, az óvások kivizsgálása-dokumentálása, majd újabb cikkszerkesztések, stb. A Bajnokság alatt folyamatos kapcsolattartás az ötletelők és a szervezők közt, az esetleges problémák kezelése és amennyiben olyan hiba rögtön korrigálni, stb.
Rengeteg idő és munka. Ezekről az a csapattag aki setup-ol majd lobbinyitáskor megjelenik és lenyomja a versenyt az semmit nem érzékel... Hozzáteszem ez nem is baj, hiszen ő nem ezt vállalta. Hozza a maximális teljesítményt a futamon amire nevezett. No de kapjon már  egy minimális tisztelet és értékeljük a fáradozását ezeknek az embereknek. Nem? DE.

Értem én, hogy itt mindenki megmondhatja a véleményét (és meg is mondja), csak szerintem emberibb lett volna és sok vita elkerülhető lett volna ha nem kritizálunk, nem kérünk Bajnokság mélyére nyúlva átalakításokat hogy a saját részünkre megfeleljen, hanem egyszerűen elovasva, mérlegelve a bajnokság feltételeit, nem is nevez az illető. Vagy ha benézte és végig sem gondolta, hogy mi van ha nekem már csak az az autó marad, mi van ha... akkor pedig írjon két sort és lépjen le kultúráltan. Akik bajnokság közben is szépen kimaradnak azok is írhatnak két sort, hogy ennyi volt ne számítsatok rám... (tisztelet a kivételnek) Meg kell nézni mi lett az egészből a végére... hihetetlen. Azok akik maradtak és jöttek rendszeresen, nem hiszem hogy azt mondják "mekkora marha voltam, hogy maradtam és nem léptem le a többiekkel". Ez azt bizonyítja, hogy volt aki élvezte és volt értelme hétről-hétre dolgozni vele.

Nem leszünk minden bajnokságon 3 lobbiban, nem minden bajnokságnak lesz fergeteges sikere, ez évek óta így van. Csak annyit kérek ne kezdjünk el süllyedni, ez a Bajnokság nagyon tanulságos volt részünkről (mint szervezők) és az ötletelők részéről is.

Jött Lipibox és bedobott egy ötelet (köszönet neki), hogyan változtassuk a szabályzatot, hogy ne legyen ilyen mint pl. most is. Annyian kiszállnak, hogy egy lobbit szét kell osztani a másik kettőbe. Volt aki megkérdezte tőlem, nem zavar hogy jön egy új ember és megakarja változtatni amit én kitaláltam és eddig jó volt? Nem! (Amúgy az a szabályzat amit én önállóan találtam ki az már régen átalakult az idők alatt...)
Miért zavarna, csak az lehet jó amit én kitalálok? Nem! Összegyúrtuk a mi ötletünkkel és a szabálymodósítást a többség megszavazta. (Ez így volt a kuplung használattal, a kipörgésgátlóval, stb.) A hét elején ez életbe lépett, kiraktam a címlapra is. A puding próbája az evés, tehát meglátjuk mennyire válik be. Azok akik mellette szavaztak, jobb versenyekre számítanak. Reméljük. Mi mindent megteszünk részünkről. Kicsit hosszúra sikerült, köszönöm azoknak akik végig olvasták.

 

Végül pedig szeretnék gratulálni a Bajnokság dobogósainkat és természetesen minden versenyzőnek aki itt volt. Köszönöm a bajnokság kitalálójainak, és a segítőknek! Szóval mindenkinek!!!

További jó versenyeket!

 

Ja, és ami nem maradhat el, az óvás.

 

3. lobbi – FRH Crazyman

a, Gepzsiroskenyer - második futam  1. kör

Óvás lacamester ellen

Az 1. körben (a repülőrajt utáni kör) 3:50 körül a sikán előtti visszafordítónál Lacamester tájékoztatás nélkül előzni próbált, de én észrevettem, adtam neki helyet, viszont ő megpördített. Ez után ő nem engedett vissza, több pozíciót is vesztettem és sérült az autóm. Kérném az eset kivizsgálását.

Kivizsgáltam. Azért látszik fekete Bora-nak a Lacamester autója, mert ez Gepzsiroskenyer visszajátszása és neki nincs meg az az autótípus. De ez ne zavarjon senkit, hiszen nem Gepzsirosnak kellett hátra fele figyelnie... Lacamester autója megcsúszott a kanyar kijáratnál és kigyorsításkor elindult az autó orra Gepzsiroskenyer felé. A telemetriában azt láttam, hogy az ütközés pillanatáig Lacamester teli talppal állt a gázon, se kuplungolás, se fék…

 

Büntetés: Figyelmeztetés

 

Eredmények:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!