FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Golf GTI Quick Race

Tartalomjegyzék

Golf Quick Race

Eredmények!


 



 

 

 

 

Köszönöm mindenkinek, aki rajthoz állt, akik esetleg most nem jutottak be a teltház miatt azoknak sem kell búsulni, mert ebből bajnokság is lesz. Ha figyelitek a versenynaptárunkat, akkor biztos láttátok, hogy augusztus elejéig tele vagyunk ötletekkel. Emiatt Lemur úgy döntött, hogy toljuk ki a nyár végére az első futamot. Pontos dátum még nincs, de valamikor szeptember elején indul majd a bajnokság.

Ahogy a visszajelzésekből kiderült vegyes érzelmekkel fogadtátok ezt a kis méregzsákot, amit Lemur összepakolt a versenyre. ehhez hozzájött a nem egyszerű pálya. Számítani lehetett rá, hogy az első kanyarban lesznek koccanások. Volt is szépen, SC is be kellett hívni, legalább azt is gyakoroltuk.

Ettől függetlenül nagyszerű verseny volt, óvás csak egy esetben érkezett, plusz én fedeztem fel némi szabálytalanságot, amit szúrópróbaszerűen ellenőriztem.

 

Magam ellen nyújtottam be óvást, az 1. futam első kanyarjában történtek miatt. Féktávon Lemurba csúsztam bele egy picit. Pont annyira, hogy ő tovább adja a dolgot, és több autó is érezhesse, hogy Crazy benézte a féktávot.

Ez ügyben a többi versenybírót kértem meg ítélkezzenek. Kivizsgálták, majd meghozták a döntést: a büntetésem figyelmeztetés.

 

Szúrópróbaszerűen ellenőriztem Fusy0N 1. futamos felvezető körét.

- A max. 110 km/h sebességhatárt többször is átlépi
- SECURITAS matrica nem volt az autóján.
Szerintem nem szorul különösebb magyarázatra a dolog, ő is tudja biztos, hogy ezek szabályellenes dolgok, hiszen ő is rászól az emberekre a verseny alatt, ha esetleg megszegik a szabályokat.

A büntetés: egy - egy figyelmeztetés. Az OVÁSZ értelmében ez azt jelenti, hogy "Összesen 2 figyelmeztetés után a következő futamon (amin részt vesz a versenyző) utolsó rajthely.

Ezzel kapcsolatban tennék egy kis kitérőt, mert ez most már nem kicsit bosszant, de nem csak engem.

Mindannyian tudjuk, hogy James és Fusy0n legnagyobb mumusa a kötelező matrica. Mindig megy a kiskapuk megtalálása.
Az Astra versenyen csinálni akartam egy cikket, az összes autó festéséről. A 2. futamon, ahol álló rajt volt, végig fotóztam a rajtrácson az autókat. Jobbnál jobb festésekkel jöttetek. A fordított rajtrács miatt Fusy0N volt az utolsó autó, amit fotóztam...volna.

Marhára nem láttam rajta sem FRH rajtszámot, sem Securitas lógót, sem FRH lógót, hiába volt feltüntetve a kiírásban, hogy jól látható helyre kell rakni. Full más rajtszám volt. Aztán észrevettem, hogy a tető egyik sarkában ott a rajtszám és a Securitas is, kicsiben. A crazyman.hu felirat is nagyon halványan a tető végében. Komoly... Lehet ezen nevetni, mert jópofának tűnhet, de nem az... Az egész cikk ötletét eldobtam, nem rakok ki egy autót sem.

 

Komolyan, ennek mi értelme van? Meg annak, ami a múltkor volt, hogy James zsebkendőnyi méretben rakja fel a matricát, csak azért hogy elmondhassa, ő betartotta a szabályt... Vagy ennyi a tisztelet a cég felé, ami nem kevés pénzt fordított már a csapatra?

A csapatból sokan, mi is voltunk fiatalok, meg lázadoztunk is, meg azt hittük ettől vagányak vagyunk, csak azt is tudtuk mi a tisztelet. Nem csak akkor ha mi írtunk ki egy versenyt és mi hoztuk a szabályokat, hanem akkor is amikor versenyzőként voltunk jelen más versenyén.

 

Végül jöjjenek az eredmények! Gratulálok mindenkinek!

 

   

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!