FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

WTCC 2014 Quick Race / 8

Tartalomjegyzék

WTCC 2014 Quick Race / 8

Sebring eredmények

 




 

 

 

A WTCC idénynyitó futama miatt az időmérőt ismét kis csúszással és néhány versenyző híján, de elkezdtük. Az eredmények most sem okoztak nagy meglepetést és az első futam rajtját követően sem volt különösebb változás. Viszont a „ráncfelvarrás” nagyon jót tett az autóknak és ezáltal a versenynek is! Állítom, hogy rég volt már ilyen kiélezett és szoros, nem utolsósorban pedig fair csata szinte mindenki között! Bár a 19. körben piros zászlóval félbeszakadt a futam, ennek ellenére a 29 körből szinte végig centikre autóztunk, olyan élményt okozva egymásnak, ami őszintén mondva már hiányzott kicsit. Az eredményekből is látható, hogy milyen szoros volt a befutó; egymás után futott át mindenki a kockás zászló alatt.


A második rajt is jól sikerült, és hasonlóan az első futamhoz, itt is gigászi küzdelmek alakultak ki. A fordított rajtrácsnak köszönhetően Lacamester el tudott húzni a többiektől és már szinte a markában érezhette a győzelmet, de féltávon bejött a Safety Car, így a mezőny megint összeállt egy tömött sorba. Az újraindítást követően pedig már történelem minden - nagyon jót harcolt mindenki mindenkivel és csak pár körrel a vége előtt tudta Fusy0N átvenni a vezetést, megfosztva Lacát a győzelemtől (amit simán behúzott volna biztonsági autó nélkül).


Óvást nem kaptam, az eredmények érvényesek. Gratulálok Mindenkinek és köszönöm, hogy 3 hétvégén keresztül színessé tettétek a vasárnap estéket!


És ne feledjétek: folytatása következik!


 
 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!