Kormány - cockpit

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Kormány - cockpit

Thrustmaster ferrari 458 Italia

Tasek csapattársunk szólt, hogy a futam összesítőknél az Irányítót írjam át Thrustmaster Ferrari kormányra, mert most már azzal jön a versenyeinken. Gondolom velem együtt sokan kiváncsiak erre a kormányra, így megkértem ha gondolja írjon egy cikket róla. Nos a cikk elkészült, át is adnám a szót neki:

 

 

Végre megérkezett a kormányom, augusztus vége óta próbálok beszerezni egyet, karácsony előtt egy nappal meghozta a Jézuska. Egy német internetes oldalon rendeltem (www.ekm-system.de), mivel hazánkban még nem lehet kapni.
Maximálisan meg vagyok elégedve a rendelés plusz szállítás kombóval. Bankszámlámról elutaltam csütörtök délután a pénzt, következő pénteken pedig már meg is érkezett hozzám a kormány. Ami picit húzós volt számomra, az a 22 eurós szállítási költség. Összesen 101 eurómba került.
A választásom a Thrustmaster Ferrari 458 Italia kormányra esett. Írok egy rövid beszámolót róla, azonban ez nem lesz olyan élvezetes, mint RetekMester Fanatec-es írása, ez a kormány eltörpül a Porsche-s darab mellett.

Ami miatt ezt választottam:
Másfél éve egyik barátom kormányát használom (Microcon kormány), ráadásul ez ilyen minikormány, kb. 18-19 cm az átmérője, szóval ideje volt egy jobbat beszereznem. Gondolom tisztában vagytok vele, hogy nincs nagy választék Xbox kormányok terén, nálam az ár is szerepet játszott,  30-35 ezer forint volt a plafon.

Külsőre nagyon tetszik ez a szerkezet, végülis a Ferrari 458 Italia-ból koppintották, szóval kinek nem tetszene egy olyan kormány, ami egy több tízmilliós szupersportkocsiban is megtalálható? Maga a kormánykerék műanyag alul és felül, két oldalán elég jó tapintású gumiborítást kapott. 270 fokban fordul, 28 cm az átmérője, szóval nekem a 10 cm-el kisebb átmérőjű MC2 kormány után hatalmas élményt jelent, nagyon kényelmes játék közben.

Nézzük mit is találunk még rajta. A legigényesebb része a kormánynak mindenféleképpen a fém váltó, nagyon jó anyagból készült, ezen tényleg lehet érezni, hogy nem gagyi darab. Váltáskor egy kattanás hallható, ami a realisztikus élményt szerintem tovább fokozza.

A szokásos XBox-os gombok megtalálhatók rajta (A, B, X, Y), kettő jobb, kettő pedig a bal oldalon, ezekben sem találok semmi kifogásolandót.

Természetesen az Xbox Guide gomb sem maradhatott le, alatta pedig egy piros Engine Start feliratú gomb díszeleg.  A felirattal ellentétben ez nem az autó beindítását szolgálja, hanem pl. a Dashboardon, vagy a menüben fel-le, jobbra-balra tudunk barangolni vele (D-pad).

 

 

 

Jobbra lenn található egy kapcsoló (Manettino), amit játék közben is lehet használni (back gomb), mellesleg esztétikailag maximálisan megállja a helyét.


Találunk még rajta 4 gombot, kettőt elől, kettőt hátul. Start/Back gombok, valamint az FM4-ben a telemetria adatokat kijelző képernyőket tudjuk velük előhozni.

 

 

 

 

Pár szó a pedálokról. 2m hosszú vezeték köti össze a kormánnyal, normál méretű, műanyagból készültek, elég masszív, kényelmes szerkezet. Ami tetszik benne főleg a korábbi pedálszettemhez képest, hogy sokkal nagyobb erővel kell nyomni mind a gáz és fékpedált is egyaránt.
Szerintem ez is a realisztikus élményt tovább fokozza. Ennek a hátránya az, hogy mindenképp rögzíteni kell valahova, mivel a nagy erőkifejtés hatására könnyen elmozdul a szőnyegről.

 


Nagyjából ennyi, remélem nem hagytam ki semmit. És hogy milyen vele a játék?
Akinek Fanatec, vagy FFB-s kormánya van az ne próbálja ki, mivel biztos vagyok benne, hogy az első kanyar után gagyinak fogja találni, nem tudja velük felvenni a versenyt ez a 80 eurós szerkezet FFB nélküli masina.
Egy dolog azonban van, ami nekem sem tetszik. Középen van a kormány alapállása és ha picit jobbra, vagy balra megmozdítom, akkor szinte semekkora ellenállást nem fejt ki. 10-20 fokot mindkét irányba könnyen jár, utána viszont felkeményedik, és tényleg bele kell kapaszkodni, ha be akarok fordulni egy-egy kanyarban. Utóbbi már szimpatikusabb nekem is :)
Mikor először összedugtam az Xbox360-al az FM4 egyből felismerte. Nem kellett telepíteni, beállítani semmit sem. A kormányon található gombokat szabadon konfigurálhatjuk (Karrier mód, Profilom, Beállítások, Kontroller).

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem, ennyi pénzt simán megér. Kényelmes a fogása, szép a kinézete, élvezetes vele a játék. Rengeteg regisztrált tag van, aki kontrollerrel játszik.
Nekik mondom, hogy ha nincs 70-80, vagy még több ezer forintjuk egy kormányra, akkor ez is maximálisan ki fogja elégíteni igényüket.
Még csak néhány napot használtam, de én bátran ajánlom mindenkinek!

© Tasek (Fortunatetas)

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!