FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH FTC Championship

Tartalomjegyzék

 

FTCC első versenyhétvége. Hockenheimring országos pálya, 2013. június 14.

 

FRH Crazyman:

Nagyon jó futamok voltak! Alapvetően én nem is akartam indulni ezen a Bajnokságon. HawkStorne-al megbeszéltük, hogy ha összejön a 2. lobbira való ember akkor szóljon nyugodtan, és természetesen bevállalom a 2. lobbit. Egyáltalán nem amiatt húzodoztam tőle, mert rossznak tartottam.

Kicsit úgy érzetem sok lesz. Készítsek majd rakjak ki hétfőn egy Köridő eredményt, kedden ugyanez DTM eredménnyel. Majd csütörtökön Köridő Online eredményt pakoljam, írjam ki a következő vasárnapi futamot. Majd pénteken vigyem az FTC 2. lobbiját. Szombaton DTM futamon, vasárnap Köridő Online futamon vigyem a lobbit. Emellett kicsit radírozni kellene a heti driften is, festeni az FTC autót, festeni a Porsche-t. Zsírozni a következő Quick Race-ket, Bajnokságokat Fusy0N, pedro, fridzsi, Attilával, mellette az Online szekcióvezetőkkel ötletelni mit-hogy. És még ezer dolog a csapattal kapcsolatban, naptár, cikkek, fb, stb.

 

Szóval őszintén púpnak éreztem ezt az egészet, de miután Danival összeálltunk a TLV (Tényleg LAG Volt) csapatba, már nem volt visszaút. Nem hagyom cserben Danit sem és természetesen Hawk-nak is segítek.

 

Na és ugye meg volt az első futam. Hát srácok, őszintén aki kihagyta az nagyon bánhatja. Azt kell mondjam régen volt ilyen izgalmas és váratlan fordulatokkal teli futamunk, szerintem.

Ügyesen elkúrtam az időmérőt így biztosra mentem a 2. lobbi vezetését illetően, haha. Egy tiszta köröm volt és az az időmérő első köre. Az összes többit bebüntette, pedig nagyon figyeltem, de ez a pálya már többször megszívatott. Tehát az utolsó helyről rajtoltam, miközben láttam hogy az piszkos időm a 4. helyre lett volna jó...

Laca vezette fel a mezőnyt, aki sajnos köszönhetően a kevés létszámnak, pont a 2-es lobbi első helyét csípte meg. Ha két kolléga (akik neveztek) még megjelenik a versenyen, már az egyes lobbiban küzdhet több pontért...

Iszonyú csaták voltak az egész futamon, én hajtottam a vasat és próbáltam fentebb küzdeni magam. Aminek meg is lett az eredménye, a hátsó visszafordítóba korlátnak csaptam a gépet. Ennek köszönhetően egy korai box kiállásra kényszerültem, viszont pár kör erejéig így tisztán tudtam körözgetni, ameddig a többiek is elkezdték a boxkiállásokat. Aztán nem volt megállás. Körökön keresztül lökhárítóztunk Kicsivel és Pityexx-el, eszméletlen jó volt hogy előzgettük egymást oda-vissza. Aztán az utolsó előtti (?) körben Pityexx eltűnt a pályáról, ha jól emlékszem a 4. helyen volt, de lehet 5. Nem emlékszem annyiszor cserélődött köztünk a sorrend. Nagyon sajnáltuk a dolgot, hiszen megérdemelten böcsülettel végig küzdötte a 19-20 kört, igazán nem így kellett volna vége lenni.

Ekkor jött a lobbibeállításos baki, ugyanis bent maradt az "Idő a verseny végéig" opció. Ezt nem is értem hogyan... hiszen ez egy mentett beállítás volt amit Hawk adott, és amivel már mentünk egy FTC futamot. Szóval többen nem értünk be a célba, mert a gép leintette a futamot. Én kértem, hogy akinek hátránya keletkezett eből az óvjon nyugodtan, nos óvás nem érkezett. Személy szerint én pont Kicsivel csatáztam amikor lefújták a versenyt és még vissza volt fél kör, de szerintem marha nagy hülyeség ilyenkor belemenni a "HA" kezdetű dolgokba. Így nyugtáztam én is az 5. helyet...

 

A második futamon a fordított sorrendnek köszönhetően az UFO-k hátra kerültek. Az első jobbosban Peti056 úgy beszúrtam mellém belső ívre az autót, hogy komolyan megijedtem. Direkt jobbra helyezkedtem szűken, hogy senki ne gondoljon a bebújásra, erre a Peti bevállalta. Igazából az volt a baj hogy szó nélkül tette ezt, így nem is igazán hagytam neki helyet , mivel egyszer csak hirtelen ott volt mellettem az autója orra. Csak a szerencsén múlt hogy nem zártam előbb a szöget.

Az biztos hogy nem egy finomkodó stílust képvisel Peti. Én még nem versenyeztem vele, így csak most láttam hogy megy mint a buldózer és olyan helyeken beelőz ahol többünknek meg sem fordul a fejében.

Egyáltalán nem baj ez szerintem, sőt! Csak ahogy hallottam, ebből adódóan voltak néha apróbb gondok.  Pl. Lacával, amikor megtolta Peti. Laca nyugodt hangon mondta, hogy Peti még van 20 kör, nyugi... 

Ezen a futamon is iszonyúan pörögtek az események, csatáztunk rengeteget. Mindig azon voltam hogy aki elém került lopjam a métereket és egyszer azt vettem észre, baszki, a 2. helyen autózom. Természetesen ehhez kellett az, hogy Lacáékkal történjen valami (amiről én semmit nem tudok) Mazso előttem vezette a mezőnyt. Neki már kopottabb gumijai voltak, így behoztam a lemaradást vele szemben. Az utolsó körben már toltam magam előtt, és megpróbáltam bebújni belső íven az egyik balos kanyarban. Természetesen az autóm megcsuszott és szépen elindult a kanyar külső íve felé, egyúttal Mazsot magam mellett tolva. Ekkor már éreztem hogy sok lesz, és elvettem a gázt, Mazsot visszaengedtem magam elé és begurultunk egymás lökhárítóját fogva, hehe Ezúttal is elnézést kérek Mazsotól, de meg kellett próbálnom megelőzni, csak nem számoltam én sem a gumikopássall és túl vállaltam a dolgot.

 

Igérem legközelebb nem írok ennyit, hehe. Jövő hét pénteken egy másik Quick Race lesz (ami tartogat meglepetést!!!), de két hét múlva találkozunk a pályán ismét. Nagyon remélem, hogy mindenki ott lesz! Hajrá FRH!

 

 

HawkStorne:

Először is köszönöm Crazynek ezt a részletes riportot, így én rövidre veszem... Aki ott volt pénteken, úgyis tudja miben volt része! Ákos és Dani kisajátították maguknak az első két helyet mindkét futamon, azon az estén utolérhetetlenek voltak. Mögöttük viszont már sűrűbb maradt a helyzet. Lényegében mindenki csatázott mindenkivel a kerékcserékig, de a futamok végére sem szakadt el egymástól percekre a mezőny. Véleményem szerint is nagyon jól összerakott verseny volt! (Köszi Fusy0N!)

 

Óvást nem kaptam, az eredmények pedig érvényesek! Gratulálunk Mindenkinek és ne felejtsétek, találkozunk június 28-án!

 

 

         

 

    

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!