FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Új FRH online szabályok

ÚJ FRH Online Szabályok!

Tegyük érdekesebbé!

 

 

 

Tisztelt Csapat!

 

Mint azt tudjátok a háttérben a staff saját szabadidejében, egész héten azon fáradozik, hogy minél jobban szórakozhasson minden egyes csapattag. Néha vannak kisebb, nagyobb bukkanók amire a megoldásokat keressük. Az egyik ilyen, a bajokságok alatti érdeklődés és a létszám csökkenése, a másik pedig a versenyek alatt szétszakadó mezőny, és az esetleges eseménytelen futam. Az Ms-nek köszönhetően nekünk Magyaroknak még hosszú időre kell berendezkednünk a Forza 4 virtuális pilótafülkéjébe, ezért napokban összeültünk, hogy több kérdésre is megoldást találjunk, és azokkal minél színesebbé, izgalmasabbá, tegyük számotokra az online versenyeket. Ennek érdekében több szabályt is hoztunk. 
 


 

Bajnokság ötletek leadása.

Erre a célra a közeljövőben, csinálni fogunk egy űrlapot amin leadhatjátok az ötleteiteket a Staff felé. A bajnokság ötleteket minden esetben 4 vagy 8 hétre kell leadni. Amit ettől függően egy vagy két részletben fogunk megrendezni. PL. Renault kupa 1, és Renault Kupa 2. Természetesen nem egymás követően, hanem a bajnokságok 4 hetente változnának, és amikor az utolsónak vége akkor előröl kezdenénk. Négy hetente bajnokot hirdetnénk, vagyis a két részletben megrendezett bajnokságon szerzett pontok nem adódnának össze! A második bajnokságon mindenki tiszta lappal indulna. A rövidebb bajokságok és az utolsó versenyen bevezetett dupla pontozás miatt, a NULLÁZÁSI lehetőséget MEGSZÜNTETJÜK!

Várt eredmény:

  • Nem kell egy ötlettelőnek 3 hónapot várnia, mire az ő bajnoksága kerül megrendezésre.
  • Változatosabbak lesznek a bajnokságok

  • Az élmenők nem tudnak annyira meglépni, és mivel minden bajnokság utolsó versenye dupla pontért megy bármi megtörténhet.

  • Senki alatt nem úszik el a bajnokság.
  • Ha lekésted a nevezést, nem kell 8 hetet várni mire újra nevezhetsz.
  • A második fordulón Revansot vehetsz

 


 

Váratlan események verseny közben.

Lássuk be a forza 4, már nagy meglepetésekkel nem tud szolgálni. Kivéve persze a bugokat hehe. Ezért a lobbi vezetőknek a feladata lesz kreálni a meglepetéseket. Amikor egy bajnokság vagy quick race ötlet érkezik, a lobbivezetők összeülnek, és előre megírnak egy forgatókönyvet, amiről csak ők tudnak. PL. Cool és én rendezünk egy bajnokságot akkor előre megbeszéljük, hogy a pl a 2. verseny, 2. futamának 5. körében olaj kerül a pályára, és bejön a safety car, ami a 8. körben megy ki. Ezt a forgatókönyvet előre megírjuk és elküldjük, a szóban forgó bajnokságban nem illetékes online szekicóvezetőnek.. Aki nem nézi meg ,hogy neki is meglepetés legyen. Viszont ha óvás érkezne a lobbivezető ellen, mert gyanús, hogy előnyt kovácsolt az új szabály valamelyikéből, akkor      felbontja levelet és megnézi, hogy a hetekkel előre megírt forgatókönyv szerint történtek-e a dolgok. Egyenlőre a következő szabályok kerülnek bevezetésre.

 

Sárga zászló
A lobbivezető sárga zászlót mondhat ami, vonatkozhat egy szektorra, vagy akár a teljes pályára is.  A sárga zászló ideje alatt előzni tilos. A sárga zászló addig marad életben ameddig a lobbivezető  vissza nem vonja.

Piros zászló.
A lobbivezető piros zászlót mondhat ami a futam megszakításával jár. Ilyenkor előzni tilos. Mindenki tartja a pozícióját és kb 60 méterre egymástól lemaradva (azért ,hogy ne egymáson jöjjünk ki a boxból)  mindenki kimegy a boxba. Majd egy felvezető kör után újra feláll a rajtrácsra, és a lobbivezető parancsára megadott időben, álló rajtal újra elrajtol a mezőny, és folytatja a versenyt. Ez a boxkiállás nem számít bele a kötelező boxba.

Safety car.
A lobbivezető safety car-t mondhat. Ilyenkor az OVÁSZ szabályzatban leírtak szerint bejön a safety car összeszedi a mezőnyt, és a lobbivezető utasítására kimegy a boxba.

Várt eredmény:

  • A szétszakadt mezőnyt összeszedjük, így ismét kezdődhet a csata.

  • Gyakoroljuk a safety car-t

  • Érdekesebb színesebb futamok

Természetesen ezek mind,  előre megírtak szerint történik majd, hogy több lobbi esetén is, lobbinként egyforma feltélelek legyenek.

 


 

A lobbivezetőre vonatkozó szabályok.

  • A körök számát mindig az általa megkezdett körök jelentik. Vagyis mindig egy általa megkezdett kör elején, mondhat pl sárga zászlót, és szintén egy általa megkezdett kör elején vonhatja vissza.

  • Ha tudja, hogy a versenyen be fogja hívni a safety car-t, akkor az előtte levő körben nem mehet ki a kötelező boxot elvégezni.

  • Ha egy versenyen baleset miatt amúgy is bejön a safety car, akkor azon a futamon már nem hívhatja be újra! Csak egy ujabb baleset esetén.

 


 

Csapat visszajelzések.

Mi sem vagyunk tévedhetetlenek, ezért is van szükségünk a segítségetekre. A hozzászólásoknál leírhatjátok a véleményeteket, tapasztalatotokat illetve feltehetitek a kérdéseiteket. Ezekből tudunk következtetni, hogy jó irányba megyünk-e. Ha észrevesztek valamit amire esetleg mi nem gondoltunk, azt is írjátok meg.

Ezek a szabályok akkor hozhatják meg a várt eredményeket, ha mindenki megtanulja, és be is tarja azokat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden versenyen történik majd valami meglepetés. Ez abszolút a lobbivezetők döntésén múlik.

 

A szabályok a legközelebbi bajnokságon, illetve quick race-en lépnek életbe.

Jó Szórakozást!

IceSanyi

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!