FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Formula 1 Bajnokság 2/1

Tartalomjegyzék

 

IceSanyi:

Megint egy nagyon izgalmas, és eseménydús vasárnap estét tudhatunk a magunkénak. Hálával tartozok firidzsinek amiért megszerette velem ezt a fajta autó osztály, amit évek óta ki nem állhattam.  
Talán engem lepett meg a legjobban amikor sikerült megfutnom az időmérőn a pole pozíciót. A rajt is fenomenális volt.  Szerintem egy viszonylag jónak mondható rajtot vettem, mert tudtam tartani a pozíciómat a mezőnnyel szembe. Ellenben a második helyről Cool, valami fergetegeset rajtolt, és ezzel rögtön az első helyen fordulhatott a célegyenes végén. Elég sokáig tudtam tartani a köztünk lévő kb 500 méteres távot, és elég szépen leszakadtunk a mezőnytől. A taktikám az lett volna ,hogy mindig Cool mögött megyek ki a boxba, hátha a 35 kör alatt hibázik és esetleg megelőzhetem. De sajnos nem jött be a taktika mert nem mondta, hogy kimegy a boxba, hiszen nem volt kötelező bejelenteni, és én már a box bejáratot  elhagyva vettem észre. Na de sebaj gondoltam, majd a következőbe. De az sem jött össze. Egy valamilyen "Norbi" gamertag-os játékos küldött egy párunknak barátfelkérést, én egy pillanatra lenéztem és hopp... már le is késtem a box kiállásomat. Így sajnos még egy lassú körre kint kellet maradnom. Ezzel Cool 1200 méterre növelte az előnyét , és ráadásnak Effendi  is a nyakamba eset. Búslakodásra azonban se időm, se okom nem volt. Cool-t megelőzni csak hiú állom volt, míg Effendivel  aki időközben box taktikát váltott, hatalmasat csatáztunk. Olyannyira ,hogy a 29. körben kb 30 méteren múlt ,hogy sikerült elé visszajönnöm a pályára a boxból. Én akkor még ugye hideg gumin, ő pedig már meleg gumin és gyorskörön volt.  9 kör volt hátra és egy R1 osztályos autóval kellet védekeznem ami rohamosan ette a gumikat.  
Sajnos Szegény Coolt  a verseny vége előtt nem sokkal ledobta a live. Nem vitás ,hogy ő lett volna az első. Azonban az autóverseny 30% ban a szerencsén is múlik, és nekem ezen a futamon kijutott belőle.  Azt kell ,hogy mondjam felejthetetlen este volt.

Fridzsimen:

Force India sajtótájékoztató!

A force india az elvárásainknak megfelelően halad, sajnos lehetséges hogy a csapat nem lesz a TOP 3-ba, de nagyon sokat kellene fejlődnünk, hogy felzárkózzunk a többi csapathoz. A német nagydíjon sajnos voltak problémák a kocsikkal, sajnos Pityexx ütközést szenvedett amellyel sajnos nem tudta befejezni a versenyt, fridzsimen jól kezdte az időmérőt, 1:47-48-as időkkel, de sajnos folyamatos kéz fájdalmával egyre csökkent az ideje, így csak 49-50-es időket tudott futni, ettől függetlenül a pilótáinkkal megvagyunk elégedve és reméljük hogy az olasz nagydíjon borsot tudunk törni a nagyok orra alá.

Force India vezetője
Blutyli Blicsko

 

Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!

   

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!